„A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik”, - tartja a mondás - a köveken pedig át kell lépni
Egy gyermek számára semmi sem biztosabb és nyújt nagyobb biztonságot, mint az édesanyja. Még meg sem születtünk, s máris a vele lévő kapcsolatunk tart életben minket, ami ekkor még látható, mérhető, megfogható. Úgy hívják: köldökzsinór. Miután megszületünk, láthatatlan, mérhetetlen, megfoghatatlan kötelékké alakul. Az édesanya a menedék, az otthon, a minden. Őt elveszíteni gyermekként olyan, mint mindent elveszíteni. Ha tudjuk, hogy ott ül az ágyunk mellett, még a láz is elviselhetőbb, nélküle valahogy minden nehezebben megy.
Fanninak, a kórházban kellett megküzdenie ezzel a pótolhatatlan hiánnyal és hatalmas lelki teherrel, ugyanis néhány hónappal azután, hogy az édesanyja (számunkra tisztázatlan körülmények / okok miatt) elhagyta a családot, 2009. június 6-án leukémiát diagnosztizáltak nála. Ilyen körülmények között küzdeni még nehezebb, de ez a pici lányka felnőtteket meghazudtoló erővel és kitartással vette fel a kesztyűt az ádáz kórral szemben.
Fanni hét kemény hónapon át kapott kemoterápiás kezelést, amit édesapja, Andás szerint igazi hősként viselt. Miután ketten maradtak, az apa nem hagyta egyedül gyermekét, kislánya mellett volt a kórházban, amikor csak tehette, ha pedig dolgozott, távolról segítette. Elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy „visszakapja” kislányát, Fannika pedig gondtalan gyermekkorát. Ha sírtak együtt tették, ha örültek együtt élték. A köztük lévő kimondhatatlan, láthatatlan erő nem engedte, hogy bármelyikük összetörjön.
Ha lemerültek együtt töltődtek, ha Fanni döcögött az úton a buckákat együtt ugrották át.
A sok kimaradást viszont édesapja munkahelyén nem tolerálták, így elbocsátották. Ennek következtében még nehezebb körülmények közé kerültek, hiszen András nem bírta tovább finanszírozni a hiteleket, így otthonukat is elveszítették (de hitüket nem). Ezt követően kért András segítséget Alapítványunktól és Adományozóinknak hála, Mi örömmel karolhattuk fel őket. Így ugyan lépésről-lépésre, de a dolgok kezdtek újra rendbe jönni.
2010. január 18-tól Fanni fenntartó kezelést kapott, hogy a fennmaradó káros sejtekkel is végezzenek. A kislány immunrendszere azonban annyira legyengült, hogy a mai napig nagyon hamar megbetegszik. Egy kis megfázás is elég, hogy lebetegedjen, éppen ezért édesapja nagyon vigyáz rá. Ennek ellenére az orvosok azt mondják, hogy gyógyulási folyamatban van és immunrendszere fokozatosan erősödni fog, jó úton halad a felépülés felé.Múlt héten is kórházba kerültek, mert Fanni tüdőgyulladást kapott, de meggyógyult és ma végre teljesülhetett a kislány rég dédelgetett álma (ami más gyerekeknek mindennapos) : újra mehetett óvodába és végre önfeledten játszhatott pajtásaival.
A hosszadalmas és csöppet sem fájdalommentes tortúra ellenére, mára az egész betegségéből csak annyi maradt meg neki, hogy sok szurit kapott. Apukája azt is elmesélte nekünk, hogy őt sokkal jobban megviselte Fanni hajhullása, mint a kislányt. Fanni hihetetlen lélekerővel, mosolyogva, igazi harcosként küzdötte le a leukémiát. Az „útnak” ezzel azonban még nincs vége, Fanni ugyanis gyakran betegeskedik, de reméljük, és hisszük, hogy hamarosan meggyógyul, amiről Nektek is beszámolhatunk. Segítsünk, hogy a betegség csak egy rossz emlék legyen és a rémálomból megvalósult álmok válhassanak.A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, és tudd, nem egyedül jársz rajta, mert mi fogjuk a kezed. Veled vagyunk Fanni! Hidd el, célba érünk…érted, értük!
